Itt van pár fogalom meghatározás. Nem mintha akárcsak feltételeznénk, hogy nem ismeritek azoknak a szavaknak a jelentését, melyekkel most elhalmozunk, hanem azért, mert úgy látjuk nincs egyetértés abban, hogy kinek mit jelentenek ezek a kifejezések. Legyen ez egy ritka alkalom, amikor eme blog írói a konstruktív viták helyett összefognak és leegyszerűsítve elmagyarázzák, mit is jelentenek számukra ezek a terminusok:

Libertarianizmus: Egy eszme, mely az egyén felelősségét hirdeti az államtól való függéssel szemben. A libertáriusok hisznek mind a piac, mind a személyek teljes szabadságában, ami szerintük együtt jár. E blog írói nagyjából ezen eszme elkötelezettjei. Az állami beavatkozás mértékét tekintve a libertáriusok két csoportra oszlanak: anarchisták és minarchisták.

Anarchia: A félreértések ellenére az anarchia nem, vagy legalábbis nem a libertárius felfogás szerint jelent teljes káoszt. Azt értik ez alatt, hogy nincs semmilyen állam, az emberek magukat kormányozzák, mindenféle beavatkozó médium nélkül. Természetesen ezt nem úgy kell elképzelni, mint egy olyan állapotot, ahol az emberek fejvesztve rohangálnak a civilizáció égő romjai közt, hanem ahol az emberek képesek állami beavatkozás nélkül, felelősségteljesen megoldani a nézeteltéréseiket.

Minarchia: Egy minimális állam megléte, limitált funkciókkal. Ezek közt szerepel általában a bel és külügyi biztonság megőrzése, a meglévő néhány törvény betartatása és az igazságszolgáltatás. Nevesítve: az állam visszaszorul a rendőrség, katonaság és a bíróságok működtetésére.

Liberalizmus: A legfőbb különbség a liberalizmus és libertarianizmus között – bár sokszor együtt használják e kifejezéseket – az, hogy amíg a libertarianizmus meg akar szabadulni az államtól, addig a liberalizmus az állam által biztosított szabadságot szzeretne. A libertáriusok megengedik (illetve az anarchisták esetében egyáltalán nem engedik meg) egy minimális állam létezését, a liberálisok azt vallják, hogy az államnak bizonyos korlátozások feloldását kéne megengednie. Ez a meghatározás mindenestre pontatlan, mivel sok libertárius vallja magát liberálisnak és vice versa, ugyanis nincs konkrét definíció vagy határ, hogy hol végződik az egyik s kezdődik a másik. Ez csak azt mutatja, hogy mi hogy használjuk ezt a kifejezést. A jelentés országról országra különbözhet. Az Egyesült Államokban, a liberális terminust arra használják, amire mi, Európában azt mondanánk, hogy balliberális. A libertáriusok sokszor klasszikus liberalizmust értenek alatta.

Klasszikus liberalizmus: Egy olyan ideológia, amely az egyéni szabadság, a limitált állam és a szabad piac fontosságát hangsúlyozza ki. Ha muszáj lenne különbséget tenni a klasszikus liberalizmus és a libertarianizmus közt, azt mondanánk, hogy a libertáriusok még inkább limitálni akarják az államot, mint a klasszikus liberálisok. Amint látjátok nincsenek konkrét különbségek, a két szót sokszor fel lehet cserélni.

Jobboldal – Baloldal: Ezeket még nehezebb meghatározni, mivel gyakran a két oldal összefonódik és összezavarodik. Rengeteg elmélet van, de ezek most nem képzik tárgyát a definíciónknak. Had ejtsünk csak pár szót a gazdasági jobb és bal meghatározható fogalmáról. Dióhéjban: minél több állami beavatkozást akar valaki, az annál inkább a baloldalon áll, és értelem szerűen minél szabadabb piacot szeretne valaki, annál inkább a jobboldalhoz tartozik.

Kapitalizmus: Egy gazdasági helyzet, ahol a piacot a kereslet és a kínálat határozza meg, anélkül, hogy lenne egy külső, beavatkozó tényező, mint például az állam. A laissez faire kapitalizmus a legszabadabb környezet, ahol végképp semmilyen állami beavatkozás sincs. Úgy hisszük, hogy a szabad piac nemcsak a gazdasági növekedés miatt elengedhetetlen, hanem azért is, mert teljes egyéni szabadság nem létezhet nélküle.

Ki építené az utakat? Ez az alapvető és intelligensebb érv a libertarianizmus ellen (a kevésbé művelt pedig a „miért utáljátok a szegényeket?”, amire válaszul nem tudjuk eléggé hangsúlyozni, hogy szerintük a szabad piaci környezet azoknak is kedvezne, akik a jelen helyzetben szegénynek minősülnek). Azoknak, akik ezt a kérdést teszik fel nekünk, had ajánljam Leonard E. Read kiváló esszéjét, az Én, a Ceruzát, amely arra mutat rá, hogy mennyire rendkívül bonyolult egy ceruza előállítása és nincs egyetlen ember sem, aki ismerné a gyártás teljes folyamatát és tudna készíteni egyet, de mégis, a kormány mindenféle beavatkozásától mentesen, rengeteget gyártanak. Képzeljük csak el, mi a ceruza egy olyan elengedhetetlen dologhoz képest, mint az út. Ha képesek vagyunk az állam nélkül ceruzát gyártani, akkor bizonyára utakat is tudunk építeni.